Emberek a Nyugalom Kft mögött
A kivonuló járőr, aki több, mint 30 éve a szakmában van – “A Szelíd Motoros”
Cikksorozatunk új részével szeretnénk folytatni a betekintést a színfalak mögé. Cégünk több mint három évtizednyi jelenléte mögött emberek állnak. Hozzáállásuk, munkájuk összessége határozza meg a Nyugalom Kft. hírnevét. Amikor ránk számítasz ügyfélként, akkor igazából a kollégáink, és a kivonuló járőr munkájára számítasz. Második interjúnk alanya fegyveres járőr, több, mint 30 éve dolgozik nálunk, a kiváló kolléga mintapéldája. Böde Józseffel beszélgettünk.
– Stílszerűen fogalmazok, ha azt mondom, hogy nem mai „motoros” vagy a Nyugalom Kft-nél?. Mióta dolgozol itt?
– 1993 május 10-én kezdtem a munkát a cégnél, ez bizony elég régen volt.
– Akkor is már fegyveres kivonuló járőrként foglalkoztattak?
– Igen, fegyveres járőrként és ami mellette még belefért. Voltam bankban fegyveres őr, helyettesítettem a biztonsági őr kollégákat, ha arra volt szükség.
– Mivel foglalkoztál a Nyugalom előtt?
– Előtte az építőiparban dolgoztam 19 évet, abból egy helyen 12 évet.
– Szép. Ezek szerint hűséges típus vagy?
– Igen, abszolút. 🙂
– Azt mondják pedig, hogy 7 évente érdemes váltani, mi erről a véleményed?
– Szerintem ez nem így van. Fontos, hogy a munkahelyén jól érezze magát az ember. Márpedig, ahol jól érzi magát, ott bizony maradni kell.
– Nagyon sokan ismernek Veszprémben téged, ikonikus alaknak számítasz. Ha a kézilabda mérkőzésekre gondolunk, vagy ha a belvárosban sétálunk, valahol mindig felbukkansz karakteres, bajuszos emberként, aki fegyverrel az oldalán a munkáját végzi. Sokak számára ez megnyugtató, vagy éppen félelmetes is lehet.
– Az elmúlt évtizedek alatt rengeteg rendezvény biztosításon vettem részt, például a Harley Davidson találkozókon. A hazai pályán játszott kézilabda mérkőzéseken 25 éven át dolgoztam biztosítóként, ez idő alatt mindössze 6 meccsről hiányoztam.
– Jól gondolom, hogy ezt a munkát azért nagyon kell szeretni? A meccseken ott lenni 25 éven keresztül, nem kis kihívás lehet?
– Ez így van! Én azokat a feladatokat szeretem a legjobban, ahol történik valami. Ilyen egy mérkőzés vagy, egy rendezvény. Amikor elindulok a rendezvény biztosítására, akkor nem tudom, hogy mi fog történni. Ezt a mozgalmasságot szeretem.
– Mi az a legemlékezetesebb élményed, amire te is azt mondod, hogy ez kemény volt?
– Rengeteg élményem van, főleg a régi időkre volt ez jellemző. Volt egy esetünk, ahol egy orvosi rendelőnek a gyógyszer raktárából jött a Távfelügyeletre betörés jelzésl. Ott értük tetten a hatalmas, kigyúrt férfit. Engem olyan erővel lökött el, hogy egyből a padlóra kerültem. A kollégámnak pedig nekirontott egy asztalos vésővel. A fegyveremet még fekvő helyzetben csőre töltöttem, aminek a jellegzetes hangjára a rutinos – később kiderült, börtönviselt– férfi azonnal ledobta a vésőt. Utána kapott egy jobbost a kollégámtól, én pedig hátulról ugrottam rá. Ketten voltunk már rajta a földön, ennek ellenére felállt. 100 kg-ot és 90 kg-ot simán elbírt! Ennek ellenére azért megfogtuk!
– Ilyenkor nincsen benned félelem?
– Nincsen. Ha lenne, akkor nem csinálnám.
– Az átlagos hétköznapi embernek fogalma sincsen arról, hogy a biztonsági őrök, rendőrök, mentősök, tűzoltók mi mindent látnak és tapasztalnak.
– Igen, ebben van igazság. Kint az utcán azt látják rólunk, hogy ülünk a járőr autóban és kocsikázunk a városban. Nem látják viszont, hogy az éjjeli órákban akár esőben vagy hóban mászunk át egy kerítésen, mert behatolás jelzés érkezett az ingatlan riasztó rendszerétől a távfelügyeletünkre, vagy éppenséggel körbejárjuk az ügyfelünk gyár épületeit, raktárait a korom sötétben.
– Hogyan tudod feldolgozni ezeket a veszélyes helyzeteket? Lehet ezt megfelelően rendezni magadban?
– Úgy gondolom, hogy igen, ezeket fel lehet dolgozni megnyugtató módon. Viszont aki erre nem képes az fegyveres járőrként dolgozik 1 – 2 hetet, maximum két hónapot, aztán tovább áll.
– Mondhatjuk, hogy hozzá vagytok szokva ezekhez az eseményekhez, azért olyan nagy meglepetések már nem érhetnek benneteket?
– Valóban nagy meglepetések nem érnek minket, általában minden esetünk elég hasonló.
– Meddig akarsz dolgozni a Nyugalom Kft-nél?
– Nyugdíjig mindenképpen szeretnék itt lenni- az még bő két év- de utána is beugróként, helyettesítőként számíthat majd rám a cég.
– Az látszik, hogy neked ez az életed. Mit csinálsz akkor, amikor nem dolgozol? Mihez kezdesz a “motoros karaktereddel”, ami neked van?
– Valóban, én egy motoros karakter vagyok. 🙂 Olyankor felülök az 1600m3-es Chopperemre és motoros bulikba, találkozókra járok a haverokkal, vagy kirándulunk motorral. Ráadásul oszlopos tagja vagyok egy motoros klubnak is!
Szerző: Ugray Adrián