A szakmai vezető: Makai László – A megrendelő igényei szerint, a szakmai tudásunk legjavát adva járunk el, végezzük a napi munkánkat.
– Laci, köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást erre az interjúra! Viszonylag új kolléga és vezető vagy itt a cégnél. Mi a feladatod egészen pontosan?
Körül belül 10 éve dolgozom a vagyonvédelem területén. Ezen időszak alatt szereztem némi tapasztalatot és tudást amit mostanra próbálok kamatoztatni hiszen még várnak rám új ismeretek.
Jelenlegi feladatom a szolgáltatásunk színvonalának fent tartása, az őrök szakmai képzése és minden egyéb struktúra megóvása, ami a szolgálati területeinket-embereinket érinti. A Nyugalom Kft.-nél adódott egy lehetőség és én megpályáztam az állást. Ez a pozíció a mostani szakmai vezető.
– Értem. Mit jelent a szakmai vezető, hogyan kell ezt elképzelni?
A szakmai vezető egy összetett pozíció. Nem csak a céges működést illetve a szakmai hátteret szükséges átlátni. A megrendelő igényei szerint, a szakmai tudásunk legjavát adva járunk el, végezzük a napi munkánkat.
Tevékenységünk célja a megelőzés, amit akkor tudunk bátran kijelenteni ha jól végezzük a munkánkat. Mint szolgáltatók, felkészültek vagyunk mind technikai és vagyonvédelmi ismeretek tekintetében a leghatékonyabb és legkézenfekvőbb megoldásokkal kielégíteni partnereink elvárásait.
– Azt látom, hogy nagyon komolyan veszed a feladatodat. Nagyon határozottan beszélsz róla. Jó látni ezt.
Nagyon sokat foglalkozom a kommunikációval. Úgy gondolom ez az első jó pont egy tárgyaló ügyfélnél. Ezek elengedhetetlen dolgok. Képezzük az embereinket, fontos, hogy udvariasak legyünk mindig.
Igen, komolyan veszem a rám bízott feladatokat. Említenék egy emlékezetes és színvonalas eseményt, amit már több alkalommal is elnyert a Nyugalom Kft. Ez nem más mint a balatonfüredi Anna Bál rendezvényének őrzés-védelme, amit biztosítás vezetőként, immáron két alkalommal is én nyertem el.
– Gratulálok! Akkor azért a szakmai vezetőnek nem kicsi a feladata… Jól megtermett legény vagy te is, nagyjából 150 kg.
– Annyi nem, de 125 igen! 🙂
– A többiek sem éppen vékony dongájúak, de szerintem te még erősebb, nagyobb vagy. Sportolsz valamit?
Az életem része a sport. Szeretek sok mindent kipróbálni, próbáltam harcművészetet, erősportot. Az erőnléti önfejlesztés nagyon érdekel. Ami egyébként mentálisan is tanít.
– Egy nagy öröm fog érni benneteket hamarosan, a párod most van a kórházban, hamarosan szülni fog. Hogyan tudod összeegyeztetni ezt a kettőt? Meg kell felelni a munkahelyen és bizony, otthon is kell majd segítened. 🙂
Az első gyermek nálunk és egy nagyon nagy öröm a számomra. Fiatalabb koromban a karrier volt az első, az anyagi javak. Mostanra már eljött az a pillanat, amikor az otthonteremtést megoldottuk, és én mindent szeretnék a gyermekemnek megadni a jövőben.
Nagyon várom az érkezését, nagyon nagy boldogság a számomra!
Meg fogom oldani ezt a kihívást is!
Ugray Adrián