Cikksorozatunk új részével szeretnénk folytatni a betekintést a vagyonvédelem és a Nyugalom Kft színfalai mögé. Cégünk több mint három évtizednyi jelenléte mögött emberek állnak. Hozzáállásuk, munkájuk összessége határozza meg a Nyugalom Kft hírnevét. Amikor ránk számítasz ügyfélként, akkor igazából a kollégáink munkájára számítasz.
Következő interjúnk alanya diszpécserként erősíti a Távfelügyeletet ellátó csapatot. Munkájában precíz és határozott, nem is lehetne másként ellátni ezt a fontos munkát. Bemutatjuk Szentpéteri Virágot.
– Ismét egy hölgy, a Nyugalom berkein belül. Virág, tavaly érettségiztél, mit csinálsz ilyen fiatalon itt a cégnél?
– Rendészeti Szakgimnáziumot végeztem, és ilyen irányban szerettem volna továbblépni, kimondottan a szociológiai szférában. Az egyetem egy évet halasztódott. Jött a lehetőség, hogy kipróbáljam magamat a Nyugalom Kft. távfelügyeleti központjában diszpécserként. Én pedig éltem vele.
– Hogy tetszik eddig neked?
– Néha tudnak váratlan helyzetek fejtörést okozni, de úgy gondolom, hogy eddig sikerült legyőzni a nehézségeket.
– Jól értettem, hogy szándékodban áll tanulni még?
– Igen.
– Miért akar egy hölgy rendőr lenni, vagy ezen a vonalon elindulni?
– Nem feltétlenül rendőr szeretnék lenni, közelebb áll hozzám a reintegrációs tisztként való elhelyezkedés a büntetés végrehajtásban, ahol a börtön keretein belül foglalkozhatok az elítéltekkel. Nekem ez a szívem csücske.
– Tehát segíteni szeretnél?
– Igen. Szeretnék mögé látni a történteknek, mit miért csináltak?
– A Nyugalom Kft. pedig egy nagyon jó tapasztalat és fejlődési lehetőség a számodra?
– Alapnak mindenképpen hasznos, úgy gondolom. Mivel a vagyonvédelem és bűnmegelőzés szférájában mozog és itt is fegyveres szolgálat van.
– A büntetés végrehajtás világa kemény hely.
– Igen. Mondhatni, hatalmas megpróbáltatás lesz.
– A Nyugalom Kft-nél vannak azért keménykötésű férfiak, hogy érzed magadat közöttük?
– Eleinte nagyon idegen volt a környezet, a Távfelügyeleti központ pedig bonyolult. Vagy annak tűnt. Azóta azért sikerült beilleszkednem. Ebben édesapám is sokat segített, hiszen ő régebben itt dolgozott, még a cég alapításának első éveiben. Így a családban maradt a Nyugalom:-)!
– Látszik, hogy nagyon tudod, mit akarsz elérni az életben.
– Már a gimnázium 2. évében tudtam, hogy mit szeretnék csinálni felnőtt koromban. Már ott eldöntöttem az irányt. Szó volt annak idején még a nemzetbiztonsági szakirányról is, de sajnos a történelem tantárggyal én hadilábon állok, így azt elvetettem.
– Pontosan mi a feladatod a Távfelügyeleti központban?
– Diszpécserként dolgozom. A Központba beérkező jelzésekre és riasztásokra intézkedünk, illetve a tűz jelzéseket kezeljük. Ez egy nagyon összetett és felelősségteljes munka, nem lehet hibázni, hisz az ügyfelek értékeinek biztonsága forog kockán. Az intézkedések részeként a helyszínre irányítjuk a fegyveres járőr szolgálatot és folyamatos kapcsolattartás mellett segítjük a munkájukat.
– Hol képzeled el magadat tíz év múlva?
– Nem mondom azt, hogy a karrierem csúcsán, de az elején mindenképpen. Szeretnék addigra diplomával a zsebemben egy biztos pozíciót elérni.
– A Nyugalom Kft-re jellemző, hogy olyan munkatársak dolgoznak akár a biztonságtechnikai akár a vagyonvédelmi csapatnál, akik befogadóak, együttműködők. Családias a hangulat mindig. Te is így látod?
– Igen, ez így van, jó itt dolgozni!
Ugray Adrián