Cikksorozatunk új részével szeretnénk folytatni a betekintést a vagyonvédelem és a Nyugalom Kft színfalai mögé. Cégünk több mint három évtizednyi jelenléte mögött emberek állnak. Hozzáállásuk, munkájuk összessége határozza meg a Nyugalom Kft hírnevét. Amikor ránk számítasz ügyfélként, akkor igazából a kollégáink munkájára számítasz.
Következő interjúnkban Sánta Szilviával a Nyugalom Kft. életét meghatározó változásról beszélgettünk.
– Szilvi, ügyvezető igazgató lettél a Nyugalom Kft-nél. Édesapádat váltod ebben a pozícióban. Azaz te viszed tovább a céget mostantól. Gratulálok! Ez egy remek apropó a mai interjúnkhoz, hisz azt hiszem egy sikeres generációváltáson vagytok túl.
– Köszönöm szépen. Apa (Sánta Károly) azért még itt van, de a napi ügymenet legnagyobb részét én viszem most már. Az operatív döntéseket én hozom meg, apa pedig velem közösen a stratégiai döntéseket.
– Nem is volt olyan régen, mikor ide kerültél a céghez. Mikor is volt ez pontosan?
Szeptemberben lesz hat éve, hogy ide jöttem a Nyugalom Kft.-hez.
– Jelentős változások történtek azóta, látszik a te kezed munkája is. Hova tart mostantól a Nyugalom Kft. a vezetéseddel?
– Most remélem, hogy egy kicsit megpihenünk, az elmúlt években valóban nagyon sok innovációt vezettünk be. Egy korábbi interjúban már említettem, én multi környezetből érkeztem. Olyan folyamat irányítási rendszereket, olyan technológiákat hoztam, amik segítettek abban, hogy felnőjünk a XXI. század követelményeihez. Sok sok táblázat, új szoftver és egyéb újítás történt, amit a kollégák elsőre nem nagyon szerettek, de idővel mindenki megszokta és most már a mindennapjaink fontos része.
Ezek hozzájárultak a fejlődéshez. Így ma már büszkén elmondhatom, hogy az egyetlen Vagyonvédelmi cég vagyunk, akinek kivonuló járőrszolgálata és Távfelügyelet központja működik Veszprémben. Nagyon remélem, hogy az idei évben meg tudunk egy kicsit pihenni. Szeretnénk még automatizálni folyamatokat, kialakult rendszereket és stabilizálni az eddigi eredményeket.
Fejben még nagyon sok mindent tudnék újítani, de egyelőre nem a növekedésre koncentrálunk.
A hazai vállalkozásoknál jellemző probléma a generációváltás. Alapesetben a legtöbb hazai vállalkozás vezetője a szíve mélyén azt szeretné, ha a családban maradna az üzlet és a gyermekei állnának a cég élére. A generációváltás Magyarországon számos családi vállalkozást érint, de csupán minden harmadiknak sikerül sikeresen átadni az irányítást. Általában az érintett vállalkozásoknál nincsen alkalmas utód, vagy ha van, nem akarja tovább vinni a vállalkozást. Az átadás sikerességének kulcsa az összhang és az érdeklődés megléte az átadó és az utód között. Itt nálatok akkor ez megoldódott.
– Hála istennek igen, nálunk megoldódott. A kollégák saját jogon elismernek és nem azért, mert én vagyok az apám lánya. Nagyon jól tudunk apával együtt dolgozni. Nem gondoltuk volna, hogy ez ilyen zökkenőmentesen fog működni. Szerintem nagyon jó neki is, hogy valakiben 100%-ban megbízhat. Minden döntést önállóan hozhatok meg, hiszen pontosan tudja, hogy én is mindig a Nyugalom Kft. érdekeit fogom maximálisan a szemem előtt tartani.
Azt gondoltam, hogy a kollégák, mikor megtudják az új pozíciómat, heccelni fognak, de nem történt ilyen. Teljesen természetes volt nekik, hogy ez a következő lépés. Szerintem ők is megnyugodtak valamilyen szinten, mert így nem kell más megoldásokat keresni, mint például a vállalkozás eladása vagy külső felek bevonása.
– Óriási felelősség átvenni és működtetni egy ekkora vállalkozást, amit a Károly többed magával hosszú évek alatt épített fel. Sok a munkavállaló, sok az ügyfél és rengeteg a munka. Hogy bírja ezt egy hölgy, egy családanya? Haza viszed például a munkát néha?
– Nagy felelősség és teher, az biztos. Sokat gondolkodom akkor is a cégen, amikor nem vagyok bent a munkahelyemen.
Egyébként sokat sportolok, én így tudom hatékonyan feldolgozni a stresszt. Rendszeresen futok, most például beneveztem egy akadályversenyre is, külön edzéstervvel készülök rá. Most már tudok például szabályos fekvőtámaszt is csinálni!
Így próbálok levezetni, emellett sokat vagyok a családommal a természetben, nyáron Balaton, télen Bakony.
– Köszönöm szépen ezt a beszélgetést, még egyszer gratulálok és sok sikert kívánok az új pozíciódban.
Ugray Adrián